Honlapunkon megújult a Tudástár

A múlt év közepén megújult honlapunk egyik újdonsága volt a témába vágó aktuális publikációk megjeéenítése. Itt kezdtük gyűjteni és bárki számára elérhetővé tenni az ICS-ek kiberbiztonságát érintő legfontosabb publikációkat. Viszont a gyülekező tapasztalatok azt mutatták, hogy publikációk megosztásához létezhet hatékonyabb keret is.

A megújult – immár kétnyelvű – Tudástár a szabad keresés mellett előre definiált keresőszavakkal is támogatja a keresést. Az elmúlt egy-két hónap „helyben járása” után a Tudástár ismét „életre kel” és folyamatosan frissülni fog az új és új publikációkkal. A mindenkori legfrissebb tartalmakra bold betűtípus hívja fel a figyelmet.

Miközben a kézikönyvhöz hasonlóan a Tudástár is bárki számára elérhető, aközben egyben nyilván a mi figyelmünk sem terjedhet ki valamennyi fontos, témába vágó publikációra. Ezért szívesen vesszük, ha felhívjátok a figyelmünket bármely olyan fontos publikációra, amelynek szintén helye lenne a Tudástárban.

Elvégre közös érdekünk, hogy a kritikus infrastruktúrák – azon belül hangsúllyal a villamosenergia-rendszer – kiberbiztonságát érintő legtöbb ismeret birtokában legyünk.

[34]


Szívesen vesszük a fentiekkel akár egyetértő, akár azokkal vitatkozó üzeneteket. Ezekre pl. újabb posztban reagálva akár érdemi szakmai eszmecsere is megindulhat.