Update

Az „Újabb villamosenergia fogyasztási csúcs dőlt meg. Na és?” című tegnapi poszt végén azt írtuk, hogy „nem kizárt, hogy a tegnapi fogyasztási csúcs rövid életű lesz.”

Igazunk lett.

A fogyasztási csúcs teljes 1 napig élt. Tegnap ugyanis az előző napi 7210 MW-os értéket túlszárnyalva tegnapra 7254 MW-ra nőtt a csúcs. Mindezt 4022 MW-os hazai termelés mellett. Ebben a megújuló alapú termelés (mindössze) 9,06%-kal – azaz kemény 364 MW-tal – vette ki a részét. Ezen azért érdemes elgondolkodni. Hiába van (két paksi blokk teljesítményével összemérhető) 1000 MW körül a hazai megújuló alapú termelés, ha adott pillanatban ennek csak durván harmada volt mozgósítható.

Az újabb csúcs kapcsán nyilván nem csökkent az adott helyzetben külföldről igénybe veendő villamosenergia – ezzel az import kitettség – mértéke.

A tegnapi posztban írtakat érdemes a fentiek tükrében ismét elolvasni és megfontolni. Nem leszünk vidámabbak tőle…

[23]

***

Szívesen vesszük a fentiekkel akár egyetértő, akár azokkal vitatkozó üzeneteket. Ezekre pl. újabb posztban reagálva akár érdemi szakmai eszmecsere is megindulhat.